Dacia Duster Journey Tce 140 Full Hybrid teszt

2025.05.05
A Duster egy olyan családi autó, amelyben mindent megtalálhatunk, amire szükségünk van. Kiránduljunk nagyobb távolságokra is egy kedvező árú családi terepjáróval.



A tesztelő első tapasztalatai: Családunk életében ezek még csak az első napok a Dusterrel, és remélem, hogy az igazi kihívások még csak ezután jönnek, de azt máris kijelenthetem, hogy a kezdeti benyomások igen kiválóak. Igazi családtag szerepébe illik, és bár ez a legolcsóbb ilyen kategóriás autó, amit valaha is vezettem, nem érzem úgy, hogy bármiről is lemaradnék, mert nem egy másik márka hasonló kategóriás modelljét választottam Valóban az a kérdés fogalmazódott meg bennem az első napok tapasztalatai után: ’Miért költenénk többet egy ilyen autóra?’.



Tesztalanyunk egy 141 lóerős Duster Journey Tce 140-es full hibrid modell, automata 4 fokozatú sebességváltóval, ami eddig mindössze 1200 kilométert futott. Soha nem voltam hajlandó noszogatásra egy olyan kocsiba beugrani, ami – a múlt emlékei miatt – nem dobogtatja meg azonnal a szívemet, de most meg kellett állapítanom, minden bizonnyal csatlakozom egy nagy – és egyre növekvő – tömeghez, akik hasonlóképpen egy vadonatúj Daciával indulnak neki a hétvégi családi túráknak.

A márka rekordévnek örvendett 2024-ben Európa szerte, csak az Egyesült Királyságban, közel 32 ezer új Dustert regisztráltak, Magyarországon pedig 2920 darab talált gazdára.



Sok minden változott a Duster első – 2013 évi – megjelenése óta, de a harmadik generációs Dusternek, amely az Autócentrum Szabó Csoport kínálatában már akár 7,5 millió Forintért is elvihető, sok közös vonása van elődjével – nem utolsósorban masszív varázsában és egyszerű karakterében.

”Már tudom, hogy ezt az új modellt lenyűgözőnek fogom tartani, mert az eredeti Duster annak idején nem igazán tetszett. Azt hittem, mivel ez a modell akkoriban durva és kényelmetlen volt, most viszont a szerelvények – a technológiáról nem is beszélve – egyértelműen túlmutatnak az anyavállalat, a Renault termékein.



”De amint beléptem az Autócentrum Szabó Csoport káprázatos, új székesfehérvári Dacia bemutatótermébe (Székesfehérvár, Szent Flórián körút 9.), nyilvánvaló volt, hogy a dolgok most egészen mást mutatnak. A Dacia szalon megosztja a helyét a Renault modellekkel, én pedig több csillogó új Renault modell mellett sétáltam el, hogy elérjem végre a Dustert. Megállapítottam, hogy a két márka autói nagyon boldogan megférnek egymás mellett. Hol van már az a régi mondás: ’Dacia a szegény rokon?’ Ez ma már egyáltalán nem igaz.



A Duster is számos díjat zsebelt be eddig, 2024-ben pl. elnyerte az Év kis SUV-modellje díjat! Bár a cég értékközpontú márkaként ismert, a vásárlók egy része mégis inkább a csúcsminőségű Journey vagy Extreme modelleket választja.

A Duster tehát már nem a generációkkal ezelőtti Renault technikára épül, hanem az aktuális, friss CMF-B alapra, ezzel a Captur és a Juke távoli rokonának számít. 4,34 méteres hosszával közel sem számít nagynak, de városi használatra és a mindennapokban ideális társ lesz. A dizájn gyenge pontjai közé tartozik a hátsó lámpa, az elavult izzó miatt. Szerencsére elöl már az alapmodellben is LED fények dolgoznak, hátul nem kellett volna ezen spórolniuk..



”Amint beültem az autóba a márkakereskedő telephelyén, láttam, hogy benne van minden a Renault legújabb technológiájából. A 10,1 hüvelykes érintőképernyő és a digitális műszerfal meglehetősen modern megjelenést kölcsönöz a Dusternek, és tudom, hogy a SUV ugyanazon a platformon alapul, mint a Jogger, valamint a Renault Clio és Captur – ezek mindegyike díjat nyer Európában az elmúlt években.

"Ahogyan azt az új generációs Daciáktól már megszokhattuk, a menürendszer villámgyors – még szinte be sem ültünk az ülésre, már át is vált a 10,25 colos központi érintőképernyő a vezeték nélkül a Carplay-re, aztán a telefont a kis váltópöcök elé elhelyezve már töltődik is."

”Tetszett az is, hogy az érintőképernyőn keresztül személyre szabhatóak voltak a vezető beállításai, majd minden utazás elején, mindössze két gombnyomással alkalmazhattam ezeket. Amikor ilyen kevés pénzért egy ilyen modellt kaphatunk, nem meglepő, hogy olyan sokan jelentkeznek tesztvezetésre egy Dacia Dusterre."



”Úgy tűnik, én is követtem a Duster vásárlók mintegy 30 százalékát azzal, hogy a fejlettebb, full-hibrid hajtásláncot választottam. Részben azért is, mert általában a beígért kiváló üzemanyag-takarékosságra vágynak a vásárlók.

A Dacia Duster Journey Tce 140 full hybrid változat egy olyan autó, amely jelenleg az Autócentrum Szabó Csoport kínálatában 10,5 millió Forint körüli áron vásárolható meg – ez némileg alacsonyabb, mint amennyiért ma megvásárolható a Ford Puma legalapvetőbb változata –, mégis rengeteg prémium technológiát tartalmaz. A Journey felszerelési szint elektromos ablakokat, többnézetű kamerát, kulcs nélküli nyitást, műholdvevőt, okostelefon töltőpadot, valamint vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto csatlakozást is kínál.



”Szóval, miután átvettem az autót, a Dustert nagyon lenyűgöző volt az M7-es autópályán vezetni. Igen, megtettem vele néhány száz kilométert, és minden egyes kilométer nagyon kellemes volt, szóval nincs miért panaszkodnom.

A székesfehérvári város széli kátyúsabb utakon is gördülékeny volt az utazás, a sebességváltó pedig nagyon szépen vált a benzines és az elektromos meghajtás között.

"A kabin négy fő számára ideális, a hátsó sorban a rejtett kilincsek miatt egy kicsit nehezebb lehet a bejutás, ráadásul a kis ablakok a fényt is megszűrik. A csomagtér alaphelyzetben 414 literes a tesztelt hibrid változatban, ami nem túl sok, de használható, a többi motorváltozat csomagtartója valamivel tágasabb."



”A praktikum is tökéletesen megfelel szerintem egy három fős családnak. 2 felnőtt számára bőven van hely az első üléseken, és van bőven hely egy-két gyermek számára is hátul.

Sokan nem tudják, de csak a full hibrid változat négyhengeres! Dízel Daciát már ne keressen senki. A full hibrid hajtás két évvel ezelőtt a Joggerben mutatkozott be elsőként (Dacia márkán belül), és 1,6-os szívó benzines mellett két villanymotor alkotja, együttesen 141 lóerő teljesítménnyel.



”Izgalmas konstrukció ez a váltó, ami ebben a modellben található. 4 fokozat van a benzinmotoron, 2 további pedig a villanymotorokon, a jármű ezeket kombinálja. A lítium-ion akku a Toyota full hibrid modelljeihez hasonlóan néhány kilométeren keresztül képes csak elektromos módon közlekedni lassabb sebességgel, de a benzinmotor beindulása is észrevétlen volt.

”Mennyire volt takarékos a full hibrid Duster? Kemény 6 literes vegyes fogyasztást mértem a néhány napos teszt során, ami egyáltalán nem volt rossz, de azt azért meg kell említenem, hogy a Toyota Prius-szal nem veszi fel a versenyt.



Sajnos 4x4 terepjáró a full hibridből nincs, csak a háromhengeres, turbós, lágy hibrid rendszerrel támogatott TCe 130 változathoz lehet kérni az összkerékhajtást kb. 800 ezer Ft-ért. Nagyon kár, hogy akár opcióként (plusz egy hátsó villanymotorral) nem oldotta ezt meg a Dacia.

Összegzés

Mindig nehéz kérdés az ár, vagyis hogy olcsó-e a Dacia, amikor a tesztben szereplő autó alapára kb. 10,5 millió forint . Elsőre talán soknak tűnhet, de ha komolyabban a felszín alá nézünk, kimondhatjuk, hogy valójában ennyiért egy nagyon kiváló ajánlat. Tökéletesen bírja a rosszabb utakat, családi használatra elég tágas, minden szükséges extrával fel lett szerelve, gazdaságosan üzemeltethető, és ha a Dacia elnökén múlik, várhatóan tartani is fogja az árát. Csúcsfelszereltségből egyébként kettő is van, nem csak a tesztben szereplő Journey, hanem az Extreme is választható.

A választás persze ízlés kérdése, mindkét full hibrid jó döntés, mivel a Dacia korszerű, kellemes és kívánatos alternatíva lett a piacon.

Akciós ajánlatok! Több, mint 1000 ajánlat egy helyen:


Források: Com-Ware Kft., Autócentrum Szabó Csoport
Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk